2010. május 15., szombat

Omló Tornyok



A Holdlakók Műhely a társulat bemutatja
Márkus Rita versei alapján az

Omló tornyok

c. előadását


Egy torony építését - akárcsak kapcsolataink alakítását - mindig az alapoknál kell kezdeni: találkozunk valakivel, megismerjük, elkezdünk beszélgetni vele. Barát? Szerető? Munkatárs? Isten? Építgetni kezdjük a másik fél iránti érzelmeinket. Ha azonban egy alkotóelemet rosszkor, rossz helyre teszünk, vagy ügyetlenül kirántunk, az építmény összedőlhet és egy szempillantás alatt újra a földön találhatjuk magunkat.
A fiatal költő és színésznő, Márkus Rita verseiben hangulatok és képek jelennek meg viszonyokról; sokszor nem is emberi, hanem túlvilági képzelgésekről. Mindezek megjelenítéséhez barátait hívta segítségül, akik a klasszikus színpadi elemek mellett a zene és a mozgás felhasználásával hívják életre a költeményeket.

Kuku: Az ötlet honnan jött?

Márkus Rita:

A múlt félévben kétszer volt felolvasó est a verseimből az Artkatakombában. Ez idő tájt én már elkezdtem gondolkodni azon, hogy milyen lenne színpadi formában megjeleníteni a verseimet, milyen formában lehetne őket elmondani, pl. kánonban vagy visszhangban. Kíváncsi voltam, hogy mit tud kezdeni a verseimmel egy rendező. Rudas Attilát kértem meg a rendezésre. Nekem már volt egy kép a fejemben, hogy miként fog kinézni az előadás. A verseket alapvetően emberi szituációk alkották, úgy gondoltam mindenképp zenével, mozgással, klasszikus jelenetekkel akarom megoldani az előadást. Elsőre egy kicsit soknak hangzik, és vegyesnek tűnik a dolog, de ezt én egyáltalán nem bánom.

Kuku: Kiket kértél fel a szereplésre?

Márkus Rita:

Színész barátaimat kértem fel, illetve olyan embereket, akik különböző tulajdonságokkal rendelkeznek, összetettek, és nagyon színesen tudnak gondolkodni a színházról, illetve az életről. Németh Virágot, Jávor Gergőt, Borka Zsombort, Rudas Attilán keresztül pedig, Debreczeny Edithet, Tóth Gabriellát, Csűrös Tímeát hívtam meg szerepelni. Az előadásban én is szerepelek mint színész.

Kuku: A munkafolyamatról beszélnél nekem egy kicsit?

Márkus Rita:

Januárban kezdtünk el dolgozni. Leültem a színészekkel, és megkérdeztem, hogy mennyire szeretnék megcsinálni ezt a darabot? Rudas Attila levezetett egy három órás beszélgetést. Elkezdtük elemezni a verseimet. A cél az volt, hogy megtudjam, számukra mit jelentenek a verseim. Felmerültek bennük kérdések, melyeket leírtak egy papírra. A kérdésekre később levélben válaszoltam. Nagyon érdekes gondolataik voltak, nem mindig egyeztek azzal, amit én gondoltam a versek megírásánál. A jelenetek ezekből a gondolatokból indultak ki, és nem feltétlenül abból, hogy nekem mit jelentett, jelent az adott vers. Szabadgondolkodású dolgok születtek.

Sok ötlettel indultunk, aztán végül sokat kiszórtunk. A szöveges jeleneteket együtt írtuk, kivéve kettőt, amit Németh Virág írt meg.

A mozgásos jelenetek úgy indultak, hogy a versből és a zenéből az agyamban egy történet kezdett kialakulni. A mozgásos jelenteket Dombi Katival állítottuk össze, nagyon sokat segített nekünk. Rudas Attilán kívül Kati is részt vett a rendezésben (hivatásos táncos, színész). Tavaly kerültem vele munkakapcsolatba egy színpadi mozgáskurzus által. Nagyon megtetszett a hozzáállása, tetszett, amit csinált. Baráti kapcsolatba kerültünk, és megkértem, hogy tartson nekünk egy pár napos kurzust, végül úgy alakult, hogy a mozgásos jelenetek az ő ötletei alapján születtek meg.

A szöveges jelenteket próbáltuk viccesre venni, a darab eleje vicces, a vége annyira nem, be kell vallani, a verseim nem a legvidámabb témájúak. Érdekes volt, hogy a próbákon egy szomorú versből, hogy tudunk vicceset csinálni.

Azt akartam, hogy ne legyen konkrét időpont kitűzve, csak kezdjünk el dolgozni és kísérletezgetni.

Kuku: Mit lehet tudni az Omló Tornyok Performance Band-ről?

Márkus Rita:

Sok zenét akartam beletenni a darabba, ezt sikerült is megvalósítanom. A zenekar, a darab kedvéért alakult meg, én hívtam meg a tagokat. Mindenfélekép szerettem volna élő zenét az előadásokon. Márciusban elkezdtünk a zenekarral próbálni. A jelenetek közötti átrendezéskor szolgáltatják a zenét, plusz lesz három dal, amit majd eljátszanak nekünk.

Érdekesség, hogy a zenekarból Borka Zsombor játszik is a darabban.


Kuku: Miért pont a Bakelit Stúdióra esett a választásod?

Márkus Rita:

Az előző társulatommal már többször is játszottunk a Bakelitben, és nagyon megtetszett az egyik terem. Praktikai okai is vannak, nagyon jó az akusztikája, ráadásul úgy tudunk mozogni, hogy nem törjük össze magunkat egy betonon. A díszlet minimális lesz, a teret főként a zenekar és a színészek tölti be.

Egyébként a Bakelit mint befogadó színház működik, nekem nagyon szimpatikus, hogy lehetőséget biztosítanak különböző társulatok bemutatkozásához.

Az előadás után a büfében lesz egy kis meglepetés a közönségnek, amit egyelőre nem szeretnék elárulni.



Kuku: Mondhatjuk, hogy ezzel az előadással te lezártál egy időszakot az életedben?

Márkus Rita:

Az elmúlt időszakot mindenképpen lezárom most ezzel a darabbal. A próbák elején még feszülten figyeltem, és sok érzést felkavartak a született jelenetek. Most, a véghajrában már nagyon élvezem - és a többiek is - a próbákat, és a képet ami összeállt bennünk. Mindenkinek ajánlom a darabot, de főleg azoknak, akik kicsit körül akarnak nézni a kapcsolatrendszerükben, és a versekben néha megtalálják a válaszokat.


Szereplők:
Borka Zsombor
Csűrös Tímea
Debreczeny Edith
Jávor Gergő
Márkus Rita
Németh Virág
Tóth Gabriella Réka

Zenészek:
Borka Zsombor
Jávor Gergely
Kalinovszki Dezső
Morvay Judit
Renkecz Kálmán
Seres Dániel

Smink:
Szilágyi Katalin

Fény:
Oláh Krisztina

Rendezte:
Rudas Attila


Külön köszönet:
Dombi Katinak, Kenéz Anikónak, Balogh Máténak, Csizmadia Gábornak

Időpont: 2010. május 17, 18, 19. este 20:00

Jegyfoglalás: jegy@bakelitstudio.hu

Helyszín: Bakelit Multi Art Center Stúdió (1095, Budapest Soroksári út 164.)
(A Boráros térről a 23-as busszal a Szabadkai úti megállóig. A Ferenc körútról a 21-es villamossal a Határ úti megállóig. A Mexikói úttól a 3-as villamossal, a Gubacsi úti megállóig. A Vágóhíd utcától a Ráckevei hévvel a Timót utcai megállóig.)

Nincsenek megjegyzések: